Már lezártalak, már elfeledtelek, már egyre kevesebbszer jutottál eszembe, már azt hittem rég elfelejtettél.


Aztán csak annyit mondtál, hogy "Szia!" és ez az egész felborult. 


Újra bennem élsz, nem tudlak elfeledni, és mindig te jársz a fejemben. De legalább tudom, hogy te is emlékszel még rám.

A fotón nem kell látnod az arcot, a mosolyt, a fájdalmat ahhoz, hogy érezd amit sugároz a kép. Olykor nem veszed észre az apró részleteket amik a szemed előtt vannak. Csak azt látod meg ami a legnagyobb teret tölti ki a monitorodon. Nem értékeled a lecsöppenő vízcseppet, vagy az apró fűszálat a kép alján. A mai ember, igazán már semmit nem értékel.

Sokkal inkább a szeretetre kell nevelnünk a gyermekeket ahelyett, hogy matematikát, földrajzot vagy történelmet tanítunk nekik. A szeretetre kellene tanítanunk őket, mert a földrajz soha nem lesz az élet csúcspontja, ahogy a matematika, a történelemtudomány vagy a technikai ismeretek sem. Semmi sem fogható a szeretethez. Mindig a szeretet lesz a csúcspont.

Mind azt akarjuk, hogy semmi se változzon. (...) Inkább élünk boldogtalanul, mert félünk a változástól, attól, hogy leromboljunk valamit.


*Ezért viselem el, hogy még mindig hiányzol, bármit is tettél.*

Vannak emberek, akik a velejükig romlottak, akik egész életükben gonoszak és kegyetlenek voltak másokkal. És vannak olyanok, akik egyszerűen csak elcseszték.


Én igenis jó vagyok, de mindig elb*szok valamit...

Volt mikor sokat jelentett nekem. Mára megváltozott minden, ma már más jelent sokat. De örökké emlékezni fogok rá.




*Soha nem foglak elfelejteni, hisz a részed voltam és te a részem voltál. Te új életet kezdtél, én próbálok új életet kezdeni. Elakarsz felejteni, és én is téged. De sem neked, sem nekem nem fog menni. Élünk majd, egy darabbal a másikból a szívünk legmélyén.*

Nem más életével kell játszanod,
Csak ahhoz, hogy játszhasd a saját életed...
Ahhoz változtatni kell,
És kiejteni a nem odaillő bábukat.
Ez olykor fáj,
De lehet előre lépsz vele 4 mezőt.


*Szeresd vagy engedd el!*