"Nem számít, milyen gyorsan utazunk. (...)

 A végén mindannyian ugyanott kötünk ki."

Csak hallom ahogy hangosan szuszog, egyre szaporábban veszi a levegőt, 

majd hirtelen légzése leáll. Pillanatok telnek el és újra csak zihál.

Látom szenvedését, miként apró mancsai az életért kaparják a földet. Teste merev, már csak kicsiny feje néz az égfelé. Pici gombszemeit uralja a félelem és a kétségbeesés. Már nem oly tiszta pillantása, mint élete kezdetén, nem árad falatnyi szívéből a szeretet és a melegség. 

Küzd. A végsőkig hajtja az élni akarás. Nem adja fel, mint én tenném. Jéghideg, már-már hulla merev teste harcol az átkozott életért. Napok telnek el, egyre csak szenved, s sír szegény, majd egy váratlan percben lenyuhja gyönyörű két szemét. 

Örökre magába zárja a sivár, mély sötétség.

-|- ...-|-