"Mint édesdeden alvó gyermek álmát zavarják meg komor s kegyetlen szörnyetegek, 

úgy szakajt fájó s kínzó sebet lelkemben, hogy már nem vagy nekem."

Együtt jártak ők sok éven át, egy fiú és egy lány, két jó barát. 

Fogták egymás kezét, sétáltak sokat, suttogtak egymásnak csacsi szavakat. 

Hideg, téli napsugár kint találta őket az utcán. Boldogok voltak mint senki más, s egy napon így szólt a lány:

"Gyermeket várok, egy szép kisbabát!" -

 szeméből sugárzott az öröm, de a fiú nem szólt, csak elköszönt. Elment némán, hidegen. 

Ez volt hát a nagy szerelem?

Megszületett a kisfiú, kék szemű, barna hajú. Boldog volt a lány.

Várta, hátha eljön az apja, de nem jött, hiába várt. A kisfiú egyre nőtt, egyre szebb lett. 

Egy napon kimondta az első szót, a legszebbet: "Apa"!

Másnap sétálni mentek arra, ahol régen jártak ők. A napok felszántották a régi szép emlékeket s az együtt töltött időt. 

Az egyik sarkon egy ifjú pár köszönt rájuk. Egy kék szemű, barna hajú fiú és egy szőke lány.

A lány visszanézett a könnyein át és így szólt a fiához:

"Ő volt az édesapád!"

-|- ...-|-