"Ha féltem is, a helyemet megtaláltam,

születtem, elvegyültem, s kiváltam."

Úgy érzem a vak semmibe tartok és lebegek egy szakadék felett. Az az erő, ami fenntart lassan elvész és nem bírom tovább. A hit, amit próbálok magam előtt tartani, egyre csak elernyed és nincs több fohász. Minden amiben s akiben bízom átver. Pátyolgatja a múltját s nem jelentek neki semmit. A kitartás, az önfeláldozás s minden mi maroknyi erőt kiváj, elvész az út szürke, koszos porán. Segítenék, de nincs kinek már. Kevés vagyok, s ez így van jól talán. Nem vagyok hős, s nem vagyok bálvány. Nem leszek példakép gyermekek szemében, nem lesz testem idők elteltével márvány. Szívem nem mozdul már, lelkem kővé dermedve vár. 

S lassan itt maradok egyedül, árván.

-|- ...-|-