"Sírt, sírt. És lassan minden könnyebb lett. Szelídebb, szomorúbb. 

Mint amikor a vihar villámai elpihennek, tovanyargal a dörgés, és csak az eső esik."

A felhők felett tudom, mindig kék az ég. Ha sírni támad kedvem, csak felnézek az égre és arcod látom a felhők fehér tükrén. Boldogság tölt el, mikor fentről te mosolyogva rám nézel. Úgy érzem karod szorít át a lég óriási tömegével. Mégis szívem dobban s egyre hevesebben ver, mikoron sötét fellegek közelítik meg a pillanatot, melyen napfény áztatta tekinteted felém ível. Zordon felhők takarják el a világító kék eget, nem sugároznak bizalmat a lágy, becsesen vonuló fellegek. Hullni kezd az eső, s egy-egy cseppje arcomhoz ér. Szeretném őket letörölni, de harcom semmit sem ér. Vízözönként zuhan lerám a temérdek súly, mi apránként a földbe döngöl. Szépen, lassan, minden cseppjével, egy kicsikét megöl. 

-|- ...-|-