"A legszebb mosoly mögött rejtőznek a legfájóbb könnyek. 

A legtisztább égen is hamar eltakarják a Napot a fellegek, melyek mindenhová vihart űznek."

Mosoly ül ki arcodra, hisz tudod, hogy mindehová csak a látszat kell. Mit rejt a belsőd, már senkit nem érdekel. Minden reggel felkelsz, s előjön művész éned. Egy idilli festmény, mely arcod vásznán minden hajnalban újra s újra éled. 

Zajlanak az órák s percek, az ecsetek varázsa egyre csak elernyed. Eljő az éj, s a közönség már nem rád vár. Könnyeid záporként áztatják, mi téged emberré vált. Egyedül ülsz, nem érzel már semmit csak a vészt, a baljót ami belülről szétfeszít. 

De nem adod fel még nem, csak néma csendben átkozod a napot, melyen lelked tüze először feléledt, s várod a végsőt, melyben a láng örökké semmivé lesz.

-|- ...-|-