"Minden szó, mi elhagyja a számat.

Minden dal, mi elhagyja gitárom.

Egyetlen szóval letudom írni,

Szeretlek, nélküled nem tudok élni."

Vajon ma is így gondolod még o.O

Ma szerettem volna felmenni a nem létező padlásszobába egy kötéllel. Csomót erősíteni a szabadon látszó tetőgerenda köré és a kötél másik végére, mely pontosan a nyakamra van méretezve. Gondolatban már fölfelé tartottam az ósdi falépcsőfokokon, amikor egy szellemi erő visszarántott.

Szorítása oly erős volt, mintha csak egy határozott, óvó atyai kéz húzott volna vissza a szakadék széléről. Ez a szellemi erő, ez az óvó kéz, az akarat volt. Énem azon akarata, amely arra törekszik, hogy visszaszerezzen téged. Elég erős ahhoz, hogy megállítson az úton az örökkévalóság felé, de gyenge ahhoz, hogy elérjen Téged.

Élesen él bennem, azaz arc, amit két évvel ezelőtt láttam meg a buszpályaudvaron. Az arc, amit attól a naptól kezdve minden nap csodálhattam.

Azonban sok idő lefolyt az élet percekből álló tengerén. Sok mindent elrontottam és még többet elveszítettem. Elvesztettem a bizalmadat, a hitedet, a szerelmedet, Téged. Téged, aki a Mindenséget jelentetted számomra. Ma már csak az emléked az enyém.

Hiányzik a mosolyod, a nyuszi fogad, a hangod, az ölelésed, a szorításod és mindened. Hiányzol a szívemből, az ágyamból, a kávésbögrémből. Hiányzik, mikor felkaptál és az ágyra dobtál, ha idiótaságok miatt jártattam a szám. Hiányzik, mikor a véred szívtam és te látszólag megsértődtél. A helyzet, mikor könyörögnöm kellett a mosolyodért. S ha tehetném, még ma is örökké könyörögnék.

-|- ...-|-